A 2025 május 23-án az OME megválasztott elnöksége az alábbi célokat tűzte ki.

 

Az OME tisztázza a nyilvántartásában szereplő személyek státuszát.

1./ Ennek érdekében a rövid időn belül levélben kérdezzük meg a tagságunkat, hogy továbbra is tagjai szeretnének-e maradni az Egyesületnek. Amennyiben igen, akkor kérjük meg őket, hogy jelöljenek meg azt/azokat a legfontosabb szakmai ügyet/ügyeket, kívánságukat, amelyben kérik az egyesület segítségét. (ilyen például: a szakma jogi és etikai kérdésekben nyújtandó segítsége, de lehet az éves konferencia tartalmának meghatározása is stb.)

2./ Hívjuk fel a figyelmüket, hogy minimum kötelezettségükre, az éves tagdíj befizetése, melyet minden év január 31-ig teljesítsenek.

3./ A 2025. májusi közgyűlésünkön elfogadtuk, hogy a szakma népszerűsitésére úgy adjunk lehetőséget, hogy a különböző megyei, városi, kerületi rendezvényeken „települjünk ki” és adjunk információkat a szakmánk lehetőségeiről. Az elnökség tagja, illetve az Egyesület tagjai jelezzék, hogy melyik megyében, melyik városban lesz valamilyen nyilvános kulturális program, ahová mi is becsatlakozhatnánk, egy-két mediátor részvételével, akik tájékoztatást adhatnak a viták kulturális rendezésének lehetőségeiről.

4./ Szakmai célkitűzéseink:

•Kezdeményezzünk egy beszélgetést a korábban megalakult mediációs kerekasztal tagjaival, Téma: hogyan látjuk a jelenlegi viszonyok között az alternatív vitarendezés/konfliktuskezelés jövőjét? 

•Indítsunk el egy disputa fórumot, amely a szakma tagjainak, de akár az érdeklődőknek szól. A disputa napja minden hónap ugyanazon napjára hirdetnénk meg, például mind hónap, második hetének szerdai napján 17:00 órára. Tartalma lehet bizonyos esetek feldolgozása is.

•Gondoljuk végig, hogy feladjuk-e a képzéssel kapcsolatos eddigi tartózkodásunkat és bizonyos a szakmát érintő aktuális kérdésekben tartsunk-e mesterkurzusokat?

•Egy évben minimum 2, maximum 4 alkalommal hívjuk meg azokat a partnereinket is akik nem mediációval, hanem más konfliktuskezelési módszerekkel, eljárásokkal foglalkoznak, ilyen lehet a PBT és a Fogyasztóvédelmi Békéltető testület vezetése, de lehetnek eddig számunkra még ismeretlen szervezetek is. Az állam képviselőivel is vegyük fel a kapcsolatot.

•Indítsunk egy olyan hírlevelet, amelyben az egyesület eseményeiről, az EU-ban folyó szabályozási munkáról, a külföldi szervezetek tapasztalatairól.

•Végezetül, de nem utolsó sorban az OME elnökségének tagjai ingyenesen felajánlják segítségüket (pro bono) az OME szakmai közösségének, az egyesület tagjainak.

Dolgozunk együtt a hazai konfliktuskezelés kultúrájának javításáért!

Budapest, 2025. május 23

OME elnöksége nevében:

dr. Gulyás Kálmán 

mediátor

az OME elnöke